Bejegyzés

Kedvenc mézeskalács receptem

Szinte már hagyomány, hogy minden évben Mikulás napján mézeskalácsot készítek, és azzal ajándékozom meg a szeretteim, barátaim, kollégáim. Idén azonban hamarabb jött az első sütés ideje, ugyanis néhány hónapja újra piacozásba kezdünk. Minden szombaton – a piac nyitva tartásának függvényében – találkozhatsz velünk és termékeinkkel Agárdon, az Agárdi Almáriumban. És hogy miként is kapcsolódik mindez a mézeskalácshoz?

Úgy gondoltam, hogy a piacozás egy szuper alkalom arra, hogy személyesen is kedveskedjünk a vásárlóinknak, ezért rendeltem egy egyedi, mézesem logós sütikiszúrót a sütisaurustól, és szeptemberben elkezdtük sütni a finom mézeseket. Hihetetlen karácsony illat járta át az egész házat… Túlzás nélkül állítom, hogy óriási sikere lett a piacra járók körében is, sőt, sokan szerették is volna megvásárolni a mézeskalácsokat, ami szuper visszaigazolás nekem.

Árulni sajnos nem tudjuk, de mivel többen is kérték a receptet, amit korábban már megosztottam az Instagram oldalunkon, úgy döntöttem, hogy írok róla egy bejegyzést is, így gyorsabban visszakereshető lesz és mások is el tudják készíteni a közelgő ünnepekre őket!

Lássuk tehát, hogy miből áll ez a mézeskalács, ami akár hónapokig is puha marad – már ha marad belőle! Vigyázz, mert ha egyet is megkóstolsz, utána nehéz lesz abbahagyni..:) Szerencsére ebből a mennyiségből formától függően 5-6 tepsi is kisülhet, így jut bőven a család minden tagjának. Korábban több receptet is kipróbáltam, de nekem ez az igazi. Gyorsan elkészíthető (főleg, ha robotgépet használsz), néhány perc pihentetés után pedig már szaggathatod is a legszebb kiszúrókkal.

Mézeskalács recept

  • 1 kg finomliszt
  • 300 g porcukor
  • 3 teáskanál szódabikarbóna
  • 14 g mézeskalács fűszerkeverék (kiváltható ízlés szerint fahéjjal, szerecsendióval és szegfűszeggel)
  • 300 g vaj vagy margarin
  • 250 ml mézesem repce, napraforgó vagy vegyes virágméz
  • 3 db tojás

Mézeskalács elkészítése

Kimérjük a száraz hozzávalókat és összekeverjük, majd hozzáadjuk a tojást, a mézet és a megolvasztott vajat/margarint. Addig gyúrjuk – vagy robotgépbe tesszük – míg egynemű, illatos, rugalmas tésztát kapunk.

Ezt követően osszuk 3-4 részre a tésztát, folpackba csomagolva nyújtsunk rajta, és tegyük néhány percre a hűtőbe. Vegyünk ki egy csomagot, majd picit lisztezett felületen nyújtsuk kedvünk szerint. Ha ropogósan szeretjük a mézeskalácsot, akkor vékonyabbra, ha pedig a puha verziót preferáljuk, akkor vastagabbra (kb. 0,5-1cm-es) nyújtsuk, és szaggassuk kedvünk szerinti formákkal. A sütőlemezre téve figyeljünk, hogy ne pakoljuk túl szorosan őket, mert sütés közben megnőnek.

Végül 180 fokon alul-felül sütéssel ~ 10 percig süssük. A puha mézeskalács titka, hogy nem szabad túlsütni, ezért ha ilyet szeretnénk, vegyük ki 10 perc leteltével a sütőből. Ha ekkor még picit nyersnek is tűnik, néhány perc elteltével kihűlés közben szilárdabbá válik.

Mézeskalács díszítés

Az interneten számtalan díszítési technika fellelhető. Ajánlom Annuskám és Bebepiskóta videóit a témában. Ha pedig szeretnéd megtanulni egy igazi profitól a mézeskalácsdíszítés fortéjait, szívből ajánlom Cukorgyöngy workshopját, ahol kellemes hangulatban 4-5 órás foglalkozáson élheted ki a kreativításod tematikus formákat díszítve! 🙂

Fontos megemlítenem, hogy a recept nem saját! Én is egy barátnőmtől kaptam, így az eredetét nem tudom, de hálás köszönet érte az alkotónak! 🙂

Mutasd a mézesed

Ha elkészítetted a mézeskalácsokat, küldj róla fotót vagy jelölj meg minket a közösségi oldalainkon, hogy megoszthassuk őket mi is! Kövess minket Instán és Facebookon további receptekért, mézességekért és ötletekért!

Almás zabkeksz

“Minden nap egy alma, a doktort távol tartja!” – Ahogy a mondás is tartja, érdemes beépíteni a mindennapokba az almát. Itt van az ősz, nálunk pedig dübörög az almaszezon. Idén ugyan mennyiségre kevesebb almánk lett a kertben, de minőségben nagyon szuper lett a termés. Ha szeretnéd feldobni az almafogyasztásod és kipróbálnád többféle receptben is, akkor tarts velünk, mert több almás recept is érkezik. Ilyen például ez a csokis almaszelet virágporral és dióval megszórva, amiről az Instagram oldalunkon már osztottam is meg néhány fotót.

Ma egy egyszerű, de annál finomabb receptet mutatok, amiből érdemes rögtön minimum dupla adagot készíteni. Fogyaszthatod tízóraira vagy uzsonnára, tökéletes alternatíva lehet a cukrosabb verziójának. Én futás előtt eszem belőle 2 db-ot a megfelelő energiaszint biztosításához. Kívül ropog, belül viszont puha, engem abszolút az almáspitére emlékeztet.

Lássuk is az almás zabkeksz receptjét:

  • 155 gramm alma
  • 35 gramm mézesem akácméz
  • késhegynyi szódabikarbóna
  • 15 gramm mazsola
  • fahéj ízlés szerint
  • 100 gramm zabpehely
  • 50 gramm zabpehelyliszt
  • lenmagtojás: 10gramm lenmag+ kb. 20 gramm víz

Almás zabkeksz elkészítése:

Először a lenmagtojást készítem el: a vízzel összekeverem a lenmagot és néhány percre félre teszem. Addig kimérem a többi hozzávalót: az almát aprítógépbe teszem, és kisebb-nagyobb darabokra aprítom. Az összes hozzávalót egy tálba öntöm, majd kóstolás után hűtőbe teszem, hogy megszívja magát a zabpehely. Nálam egy éjszakát pihent, ezt követően 11 db golyót formáztam belőle, és tetszőleges vastagságúra lapítottam. Ha vékonyabbra lapítod, akkor nagyobb és ropogósabb kekszeket kapsz, nekem most az volt a cél, hogy kívül ropogjon, belül pedig puha maradjon. Végül sütőbe teszem, és kb. 20-25 perc alatt 180 fokon megsütöm (de ez sütőfüggő és érdemes többször is csekkolni, hogy ne égjen oda!).

Hagyom kihűlni, majd egy kekszes dobozkába helyezem – már ha marad belőle. 🙂

Az alap receptet bármivel variálhatod kedved és ízlésed szerint, tehetsz hozzá kakaót, csokit, magokat, egyéb aszalt gyümölcsöket.

Jó sütést és étvágyat kívánok hozzá!

További receptekért kövess minket Instán és Facebookon is!